„Utólag okos az ember” – a magyar válogatott támadó szerint volt jobb opciója is a hazatérésnél
Ádám Martin sajnálja, hogy nem sikerült megegyeznie az Austria Wiennel, pedig még Bognár György is az osztrák csapatot javasolta neki.
Buziztak, libsiztek, sőt, zsidóztak is.
„Ne várjuk azt, hogy élhetőbb társadalomban éljünk, amíg romanticizáljuk az eltorzult arccal buzizó szurkolók viselkedését. A mai magyar béközép nem reprezentálja a társadalmat, és ezt külföldön mindenki észreveszi, csak nekünk nem sikerül. A magyar válogatott müncheni csoportmeccsének reggelén, szerdán öt, Magyarország-feliratú fekete pólós sráccal ültem és beszélgettem Ferihegyen. Dumáltunk. Megkérdeztem őket a szivárványról meg a fociról, és ugyan korántsem értettünk egyet, valahogy ez nem zavart. Pedig buziztak, libsiztek, sőt, zsidóztak is; de én nem úgy mentem Münchenbe, hogy az ellentéteket keressem, hanem azt, ami összeköt. Álljon bármilyen távol tőlem ez a szubkultúra, félretettem az előítéleteimet, és adtam egy esélyt az ultráknak. Minden elismerésem az elköteleződésükért és az atmoszféráért, amit teremtenek. Ha én magyar szurkoló vagyok, ők pedig a magyar szurkolók képviselete, hát tessék, itt a bizalmam – gondoltam magamban.
Ahhoz azért elég erős kalandvágy kellett, hogy erre a beszélgetésre most szánjam el magam, hiszen ha valamikor, a hazai és nemzetközi LMBTQ-vita kellős közepén várható volt: a futballszurkolás mellett a gyűlölettől eksztázisba kerülő embertömeg aligha fogja magában tartani a gondolatait, jóllehet, többektől hallottam a nap folyamán, hogy »a foci túl lett politizálva, és nem kell ezzel foglalkozni«.
Szóval mosolyogtam a maszk alatt, és nyeltem, gondolva, ez nem az a nap, amikor nekem ki kell fejezzem a nemtetszésemet. Pedig az impulzusok jöttek dögivel: már a müncheni terminálra vezető buszon ácsorogva hallottam, hogy »buzizászlóval biztos hamarabb leengednének«, a hat szivárványos bannerral díszített városháza előtt pedig azzal a vezényszóval fotózkodtak páran, hogy »csak a meleg zászló ne legyen a képben«. Ez a zászlókérdés nagyon megindította a szurkolókat: úgy tűnt, tökéletesen működik a gyomorból jövő ösztönökre építő propaganda, és valaki vagy buzi, vagy magyar. Már kérdés sem fér ahhoz, hogy ebben a témában a saját honfitársainkra lövünk, veleszületett alapon.”